Instant megoldja majd a matekpéldákat a Google Lens alkalmazás
A Google egy új funkcióval szeretné még okosabbá tenni a Lens nevű alkalmazását, így az hamarosan már matematikai feladatokat is képes lesz megoldani.
A Google egy új funkcióval szeretné még okosabbá tenni a Lens nevű alkalmazását, így az hamarosan már matematikai feladatokat is képes lesz megoldani.
Használ-e bármennyit az a büntetésből kiadott házi feladat, ha egy diáknak ötvenszer le kell írnia ugyanazt a mondatot? És egyáltalán miért büntetendő, hogy osztálytársának enni adott? Nagy vitát indított egy Facebook-poszt.
Pár nappal azután, hogy a 17 éves lányt egy vízaknában találták meg, társainak már például a vízbefulladás szó helyesírását kellett gyakorolni.
A legnagyobb francia gimnazista szervezet (SGL) megelégelte a Bonnote.fr honlap fizetős szolgáltatásait. A SGL szerint a házi feladatok,vagy otthoni dolgozatok megoldásához, elkészítéséhez nyújtott internetes segítség az oktatás „uberizációját” jelenti, és növeli a szakadékot a gazdag és a kevésbé tehetős diákok között.
Hétfőn olyan rendeletet bocsát ki a román tanügyminisztérium, amely szabályozni fogja, hogy az egyes korosztályok mennyi ideig foglalkozhatnak házi feladattal.
Laza hétvégéről vagy szünetről álmodott? Azt hitte, tévesen, hogy már tilos otthonra leckét adni? Mit tesz ilyenkor? Ráhagyja a gyerekre, vagy megcsinálja helyette? Jutalmaz, büntet? Beszél a tanárral? Módszerek, stratégiák, tanácsok.
Bármilyen oktatási intézménybe is járjon az ember, 3 dolgot észben kell tartania: az órarendet, a vizsgák vagy dolgozatok időpontjait, valamint a tanulnivalók listáját a házi feladatokkal együtt. Mindezt egy ingyenes alkalmazás egy helyen teszi gyorsan átláthatóvá.
Egy friss spanyol kutatás szerint a matematika és természettudományos teljesítményt növeli a rendszeres házi feladat, de csak akkor, ha nem túl sok. 60-70 percnél nem érdemes többet tanulni otthon.
Nem kellene rácsodálkoznunk, ha egy tanító néni nem ad fel a gyereknek házi feladatot, az oktatási eredményekben világelső finn és koreai gyerekeknek például alig kell otthon tanulniuk. Az egész napos iskola után már kifejezetten káros tovább terhelni a diákokat, akik így akár napi 9-11 órát is kénytelenek „dolgozni”. Magyarországon ráadásul leginkább a gyakoroltató feladatok divatosak, amik kevéssé hatékonyak. Van azonban olyan iskola is, ahol 20 éve nincs házi.
Magyarországon sokkal több időt töltenek a tizenöt évesek a házi feladat elkészítésével, mint a világ legtöbb országában - derült ki abból a ranglistából, amelyet a Telegraph tett közzé.
Az egész napos iskolai felügyelet nem azonos azzal a rugalmas oktatási módszerrel, amely a gyerekeknek nemcsak szimpla oktatást, hanem közösségi teret és értelmes szabadidő-eltöltést is jelent. Az új rendszer leginkább a hagyományos iskola-napközi kombóra emlékeztet, noha a napközi fogalom nyomtalanul eltűnt a jogszabályokból.
Barbara Nowacká szerint néhány éven belül a középiskolákra is kiterjesztik a tilalmat.
A jelek szerint már nemcsak attól kell tartani, hogy a diákok egymásról másolják le a házi feladatot. Kínában egy olyan robotot találtak egy 15 éves lánynál, aki helyette másolta le a karaktereket a könyvből a füzetébe.
Egy spanyol kutatásból kiindulva valószínűsíthetjük, hogy sok tinédzser több házi feladatot kap, mint amennyi ideális lenne.
Az új kerettantervek és a mindennapos testnevelés bevezetése által érintett évfolyamokon gyakran heti 36 órát tesznek ki a kötelező iskolai feladatok, sőt olykor ennél többet is – mondta egy iskolaigazgató. Egy nemzetközi felmérés szerint a 29 mért ország közül Magyarországon fordítják az ötödik legtöbb időt leckeírásra a gyerekek.
A kínai oktatási minisztérium megtiltotta, hogy az első és második osztályosoknak írásos házi feladatot adjanak nyárra az iskolák, a kormány enyhítene ugyanis a gyerekekre nehezedő terheken.